Lorie-tan szekrénye
To do list

Bejegyzés:

● Pakk Japánból 2
● Pótló bejegyzés
 

 
Tájékozódj

● Szekrényajtó
● Hol vagyok?
● Lorie-tan
● Parafatáblám 
● Vendégkönyv
● Reklámkönyv

 
Rókáim

>>Facebook<<
19 / korlátlan
  
 




Ikonra vár: -

 
Ajtó
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Az erdő rókái
Indulás: 2013-01-26
 

Szekrényajtó

32. Bokod, Tata, Vértesszőlős

2016.08.30. 10:47, Lorie-tan
avagy egy családi kirándulás

Nehéz visszamenőleg blogolni. Nagy nehezen kiderítettem, hogy augusztus 14.-éről fogok ma nektek mesélni. Már nagyon régen láttunk az interneten egy cikket, egy magyar településről, Bokodról, aminek az a különlegessége, hogy szinte csak halászkunyhókból áll. De nem ám akármilyenekből, hanem stégekre épült halászkunyhókból, amik gyakorlatilag a víz fölött lebegnek. Szóval úgy döntöttünk, ide elmegyünk, és megnézzük magunknak ezt az izgalmas látványt. Azzal azonban nem számoltunk, hogy Bokod, és a Bokodi tó önmagában olyan ismeretlen és felfedezetlen vidék, hogy még a GPS sem tudta, hogy kell odamenni. Ott voltunk a tónál, és egyszerűen nem sikerült egy olyan utat találnunk, ami nem magánterületre vezetett volna. Fotóztam párat, de úgy nézzétek, hogy ezeket magánterületről fotóztam. Amikor már nagyon untam, hogy az istennek nem találunk oda, mentem megkérdezni egy öreg halászt, hogy hogy kell egy olyan útra keveredni, ami ténylegesen a tóhoz vezet. A következő volt a válasza: "Azt keresik, amit az interneten látni?" Hát én szégyenkezve, de bólintottam. Azért ez milyen? Elirányított bennünket Oroszlány felé, de végül a szomszédos településen át sem sikerült megközelítenünk az áhított tavat. Mivel ekkorra már anyának is jópár ér kidagadt a homlokán, feladtuk a keresést. Továbbálltunk Vértesszőlősre, Samu lelőhelyére. Itt nem fotóztam, mert egyszerűen annyira nem volt mit. Samu maradványa nem volt ott, csak mészkőlemezeket lehetett plexiüveg mögött fotózni, azt pedig nem gondoltam olyan izgalmasnak. Mindenesetre Vértesszőlős szép volt, a parkban pedig sétáltunk egy nagyot. Harmadik, egyben utolsó állomásunk Tata volt, és a tatai vár. Gyerekek, ha hiszitek, ha nem, a tatai várban 1500 jó magyar pengőt kérnek el azért, ha fotózni akarsz, így bár nálam volt a fotoapparát,  végül nem fotóztam, csak a várat kívülről. Gyönyörű idő volt, igazi, nyári meleg, így a várséta után még elcsattogtunk a tatai tó mellett elterülő városrészbe. Viszonylag hamar véget ért ez a kirándulás, 6 órára itthon is voltunk. Sok szépet láttam, és bár fotó nem készült sok, mindig a volt angoltanárom jut eszembe, aki azt mondta, a legszebb fotók úgy készülnek, ha egy nagyot pislogunk. Minél idősebb vagyok, annál inkább igazat adok neki. 

Lorie

U.I.: Ha megérkeztem Angliába, lecserélem a fotókat :)

31. Stardew Valley

2016.08.19. 17:32, Lorie-tan
avagy egy szeretett pixeljáték

Nem is tudom, mikor kezdtem bele ebbe a játékba. Arra emlékszem, hogy úgy találtam rá, hogy fel vagyok iratkozva a GameRanX youtube-os csatornájára, ahol májusban leközöltek egy toplistát a legjobban várt játékokról, amik abban a hónapban jelentek meg. A legtöbbre persze azonnal rálegyintettem, hogy ezek az én zöld kis szörnyikémnek túl nagy falatok lennének. Aztán megláttam ezt. Pixel játék, robban a színektől, farmolós, mondom, vessünk rá egy pillantást. Letöltöttem, legnagyobb meglepetésemre gond nélkül el is indult. A játék nagyon egyszerű, billentyűzettel és egérrel irányítandó. Amint belépünk a játékba, az első dolgunk megalkotni a saját karakterünket, elnevezni, megannyi frizura, haj- és bőrszín, arcfestés és ruhakombináció közül választva, megjelölni a nemünket, kutya vagy cica preferenciát választani, megnevezni egy kedvenc dolgot, és a többi. A történet szerint nagypapa a halálos ágyán, mintegy a végrendelete részeként nekünk ad egy borítékot, de a lelkünkre köti, hogy csak akkor nyissuk ki, amikor beletörünk a modern, felgyorsult világba. Évekkel később a Joja cég alkalmazottjai vagyunk, és ekkor döntünk úgy, hogy eljött az idő kinyitni a borítékot. A borítékban nagypapa egy levele és egy kulcs van. A levél szerint ránk hagyta legszebb ajándékát, a valaha volt földjét és házát Stardew Valley-ben. Fel is kerekedünk hát, hogy elutazzunk az elsugott kis völgybe, ahol egyetlen városka van, Pelican town. Amikor megérkezünk, egy Robin nevű hölgy és a város pogármestere, Lewis vár bennünket, másnap pedig már el is kezdhetjük a munkát. Természetesen első ránézésre a farm kész kupleráj, benőtte a fű, a gaz, kövek és rönkök borítják, így először valamelyest rendbe kell tenni, hogy bármit is lehessen ültetni. A fent linkelt képen látni, hogy kapunk mindenféle eszközt, öntözőkannát, kaszát, kapát, csákányt, és baltát. A horgászbotot ajándékba kapjuk, a tejes vödröt vásárolni kell. A kard majd később lesz érdekes. Ezek közül majdnem mind fejleszthető, ahogy haladunk előre a játékban, erről majd később. Szóval, amikor másnap reggel felébredünk, vár bennünket ajándék gyanánt 15 paszternák mag, ami csak arra vár, hogy elültessük. 500 pénzzel, indulunk, ez nem sok, érdemes tartalékolni. Természetesen nem felejthetjük el megöntözni sem a növényeinket, mert akkor nem hajt ki semmi. Az első évben még igen alacsony energiaszinttel indulunk, ezért ha elfogy (fenti kép jobb alsó sarok), elájulunk, és esetleg elveszhetjük értékeinket, pénzünket.

Ahogy halad előre a történet, mennek a napok, és egyre több pénzünk lesz, úgy a játék is előrukkol új dolgokkal. Hogy ne und el a farmolást, kihelyez eléd egy óriási akadályt, mégpedig a közösségi ház rendberakását. Először könnyűnek tűnik, hisz csak be kell áldoznod néhány terményt, mely a te farmodon nőtt, és az sem tűnik olyan nehéznek, hogy amikor csak úgy csatangolsz egyet a városban, felszedj pár virágot, elhullott vadgyümölcsöt, és azt áldozd be, de aztán bejönnek az olyan dolgok, mint a halászat, a bányászat, és az egyéb, kert jellegű termesztés. Hat nagy eleme van a közösségi háznak, én a negyedik játékévem taposom, és még mindig nem vagyok kész xD Igaz, egy dolog hiányzik csak, és igaz, az elején tökre letojtam, mi lesz a lepukkant községházával. Ezen felül folyamatosan változik az időjárás. Ha esik az eső, nem kell öntözni, azt szoktam szeretni. Tavasszal és ősszel sokat esik, nyáron a viharok a gyakoriak, télen pedig a hó esik. Annyi kis apróság van ebben a játékban, amit nagyon megszerettem. Zseniálisnak tartom, hogy ha belecsap a villám a fába, akkor kidől. Meg hogy nyáron jönnek a szentjánosbogarak. És hogy minden halnak megvannak a maga tulajdonságai, például van, amelyik csak a tavaszra jellemző, esős időre, vagy éjszakára. Ráadásul minden városlakóval (30-an vannak. 30-an!) jó kapcsolatot kellene ápolnod, mert akkor ajándékokat küldenek. Ja, és lehet házasodni! Nekem már van egy férjem, Sebastian, a korábban említett Robin fia, és nem rég született meg az első gyermekünk, Delilah. Szóval igen. Ez a játék sokkal mélyebb, mint amilyennek mutatja magát, és csak az fogja megérteni, aki hosszú óráket eltöltött benne. És még akkor is meg tud lepni! Száz óra után sikerült lebontani a bánya előtti, csillogó kőhalmot, és kiderült, hogy lehet aranyat mosni! Őrület! Egy időben oldalt is akartam hozzá csinálni, hogy magyar játékos társaimat kisegítsem, de még mindig nem érzem úgy, hogy eleget tudok ahhoz, hogy információval házaljak.  Sajnos a laptopomon nem fut, ezért csak akkor tudok vele játszani, amikor itthon vagyok, és most, hogy hazatértem 3 hónap után, visszaszerelmesedtem bele. Csak egyszerűen nem tudtam már mit kezdeni a játék iránti szeretetemmel, ezért írtam egy ajánlást (szerettem volna xD). Egyébként nem felejtettem el a Bokodos bejegyzést sem, csak még nem töltöttem fel a képeket, és mivel holnap megyünk Hollókőre, még egy bejegyzés felhalmozódik mögé. Aztán még vasárnap itthon vagyok, hétfőn lemegyünk Zamárdiba kb. egy hétre, aztán 30-án elrepülök, ismét x_x Olyan rövid volt! Úgy szeretek itthon lenni, de a fiúk is nagyon hiányoznak már :/ Csak ne kéne ilyen messze menni az otthontól... Na, de úgy érzem, ezekkel a gondolatokkal akár egy új bejegyzést is megtölthetnék, szóval bele sem megyek jobban. Ha minden jól megy, vasárnap azért megírom legalább a Bokodos bejegyzést. Addig is, remélem, mindenki nyara kellemmel, békével telik, jól vagytok, és vigyáztok magatokra! A leghamarabbi viszontlátásra!

Lorie

30. 100 kérdés kihívás

2016.08.16. 14:59, Lorie-tan
avagy egy újabb, gportal-on keringő őrület

Valamelyik nap kaptam egy e-mailt Sophie-tól (>>katt<<), benne egy felkéréssel, miszerint a blogján 100 kérdésre válaszol, és rám (is) gondolt, amikor tovább kellett passzolni. Természetesen az is jól esett, hogy eszébe jutottam, de sokkal inkább az, hogy vette a fáradtságot arra, hogy kibogarázza az oldalról, hogy hová tud írni, tekintve, hogy minden kommentálási lehetőség regisztrációhoz kötött. Nincs amúgy annyira eldugva, mégis jól esett. Aztán pár nappal később Hiyo (>>katt<<) is megjelölt kitöltésre, szóval most fogom is magam, és jól kitöltöm. Következzék száz kérdés, remélhetőleg száz válasszal!  

29. Nyár

2016.08.15. 20:38, Lorie-tan
avagy utolsó hetek nyaralás előtt, egy kis stílusváltás, dolgos napok idehaza, szavazás eredménye és új design

London után visszatértünk a mindennapokba. Ezt nem negatívan mondom, minden nap valamilyen szempontból egyedibb, mint a másik, mindig történt valami, mindig hamar elrepültek a napok. Hamar el is repült a június vége, és a július fele, Áron végzett az iskolában. Volt még egy hetünk együtt, mielőtt pénteken elrepülnek, de persze már hétfőn azt hallgattam, hogy mennek Magyarországra, a mamához, meg repülni fognak, szóval rettenetesen be voltak zsongva a picik. A héten egyszer elvágtam az ujjam, sikerült sütemény szeletelés közben belevágni a körmömbe. Már meggyógyult, de még mindig látszik, mert hullámosan nőtt tovább a körmöm. Na, de vissza. Az utolsó péntek délelőtt nagy izgalomban telt, ráadásul hamar el is röppent. Megjött Gábor, ebédeltek együtt valamit, utána felöltöztettem őket repüléshez, addig Gábor szendvicseket készített, meg bepakolta a táskákat az autóba, aztán hamarosan el is érkezett a búcsú ideje. Áron nagyon szomorú volt, hogy el kellett válnia tőlem, bújt, mint egy kiscica, többször visszaszaladt megölelni, mondogatta, hogy nagyon fogok hiányozni. Daninak meg se konnyat, de természetesen tisztában vagyok vele, hogy még pici ahhoz, hogy igazán értse, most egy hónapig nem találkozunk. Érdekesnek találtam, annak ellenére, hogy én mindig a nap szenvtelenebb, unalmasabb, noszogatósabb részét töltöttem vele (kelj fel, vedd le a pizsamád, edd meg a reggelid, öltözz fel, mosd meg a fogad, stb.), míg Danival mindig rengeteget játszottunk, játszótérre vittem rohangálni, kávézókban reggeliztünk, vettem neki fagyit, gumicukrot, kirakóztunk, énekeltem neki, hancúroztunk. Na, de elmentek, valamikor 4 óra körül, és onnantól volt egy estém és egy napom véglegesíteni a bőröndöm tartalmát. Gábor másnap biciklizni ment, így szombat hajnalban bekopogott hozzám elköszönni, aztán teljesen magamra maradtam. Hajnalban indultam. Érdekes volt felelősségteljesen távozni. Minden ablakot, ajtót, gázt, fűtést, konnektort lekapcsolva hagyni, és távozni. 17 kilós bőrönddel kellett kikeverednem az állomásra. Azt hittem, beleszakadok, de végül nem volt olyan borzalmas. Még az utcából kikanyarodva láttam egy rókát is :) Az állomásra persze olyan korán értem ki, hogy még a jegypénztár sem volt nyitva. Automatából kellett megvennem a jegyem a reptérre 15 jó fontért. Aztán egy elég tanácstalan néni is megérkezett. Külföldi volt, és ő is a reptérre tartott, láthatóan ne boldogult az automatával, így segítettem. Aztán innentől kezdve rám akaszkodott, még ugyanarra a padra is ült le, amire én, annyira nem akarta nyomom veszteni. Egy órát ültem a vonaton, mire megérkeztem. A peronról csak egyetlen lift vezet a terminálba, itt még megvolt a néni, aztán ahogy felértünk, kettőt fordultam, és már sehol nem volt. Hát, mondom, jó utat, szívesen. Itt elkezdtem picit pánikolni, de elég egyértelműen ki volt írva minden, ezért csak mentem toronyiránt, végig se gondoltam, hogy meg se néztem a kapumat, de már az ellenőrzésen vagyok. Mindenki nagyon türelmes és kedves volt, leszámítva azt a hölgyet, aki az utolsó körben, már a kapun túl ellenőrizte az útlevelem, jegyem. Beültünk a gépre, közeledett az indulás, de csak néztem az órát, közben egyre melegebb is lett a gépen, mert kelt fel a nap, hát csak nem indulunk. Aztán fél óra elteltével szóltak, hogy az utánpótlásra várunk. 45 perces késéssel szálltunk fel. Szélső ülésem volt, mellettem egy házaspár üldögélt, és csak egyszer állítottak fel. Egész kellemes volt, ebédre vettem poharas levest, meg zero sprite-ot. Így egész hamar elment a 2 órát repülőút haza, és úgy voltam vele, hogy megnyugodhatok. Szinte elsőként kaptam le a bőröndöm a szalagról, és már siettem is kifelé. Otthon persze szóltak a késésről, anya, nagyi és Barnabás már vártak. Először sokkolt, az öcsém mekkorát nőtt, már majdnem olyan magas, mint én vagyok! Csak 11 éves! A hazaút pihenéssel telt számomra, odahaza persze üdvözöltem a nagynéném, a nagyapám és rég nem látott cicámat. Megtörtént az ajándékozás, mindenkinek odaadtam, amit hoztam neki, aztán leültünk vacsorázni. A nagyi lakomát rendezett a kedvemért, és persze egész este mesélni kellett. Az első napok idehaza visszaszokással teltek. Nem igazán tudtam a kinti 6. 30-as kelés miatt 7-nél, 8-nál tovább aludni, de minden nap egy kicsivel többet sikerült. Anya nem sokat volt otthon, mert általában dolgozott, Barnabást pedig másnap elvitték az apukájához. De egy olyan napon, amikor anya se dolgozott, és én is ébren voltam, vad ötlettel állt elő. Amúgy is le kellett már festeni a lépcsőfordulót újra, mert nagyon bepiszkolódott a fehér falfesték, de ha már újrafestjük, fessünk is rá valami fguratívat. Hamar megegyeztünk abban, hogy egy minimalista fa lesz, az én kérésemre őszi falevelekkel, anya pedig hozzátette, hogy kinézhetne egy róka a törzs mögül. Na, több se kellett nekem. Volt itthon fekete festék, a levelekhez anya színezőpasztát vett, aztán uccu neki. Nehéz volt a faéra rajzolni, folyton az járt a fejemben, hogy ezért, ha 20 évvel fiatalabb lennék, marhára kikapnék. Hát, macerás móka volt, összességében 3 nap alatt lettünk kész, és még mindig nem igazán szoktam meg. Lentről olyan a fekete törzs miatt, mintha valaki állna ott, és kezdetben mindig megijedtünk. Aztán még odakint beszéltünk róla, hogy most, hogy ennyit fogytam, megpróbálhatnék olyan frizutát vágatni magamnak, ami tetszik is, nem csak olyat, ami jól áll. Így is lett, elmentem fodrászhoz, az eredményt fentebb láthatjátok. Azóta megjött Dóri is, kockulva tengetem életem. Taliztunk is, igaz, csak pár óra volt, de fantasztikusan éreztem magam. Voltunk gyros-ozni itt Halásztelken, sétálgattunk, beszélgettünk, és rengeteget nevettünk. A héten kilátásban van még egy találkozó vele, ami kicsit hosszabb lesz. Kicsit visszaszoktam az ittani életembe, és bár nagyon hiányoznak a fiúk, a lustaságom egyik fele még maradna. Jövő héten Balaton, 20-án remélhetőleg kirándulunk egyet Hollókőre, 28-án még színházba megyek, aztán 30-án repülök vissza. Ja igen, lezártam a szavazást. Köszönöm annak, aki vette a fáradtságot, igyekszem meghallgatni a kéréseteket. Odakint kicsit körülményes blogolni, mert a szobámban nincs asztal, a laptopnak pedig nem tesz túl jót, ha ágyban írok. Na, de majd csak kigyúrok erre valami megoldást.

Lorie

U.I.: Egyetlen rajzom hosszú idő óta.

28. Come on down to London Town

2016.08.15. 16:05, Lorie-tan
avagy egy gyerekkori történet folytatása

Elsős, másodikos lehettem. Nagyszüleimnél töltöttem a nyár első heteit, egy József körúti lakásban, nagymamám a konyhában sürgölődött, nagypapám a kisszobában barkácsolt, és rádiózott. Én valószínűleg a benti szobában üldögéltem a komód lenyitható ajtaja előtt, és szimultán vágtam-ragasztottam valamit és néztem a tévében valami rajzfilmet. Akkoriban mondták be a rádióban, hogy megáradt a Tisza, és azok a gyermekes családok, akik kikényszerültek a gátra rendberakni azt, vagy épp saját házaikat, de a gyerekeket nem tudják hová tenni, segítségre szorulnak ebben. Olyan országon belüli családok jelentkezését várták, akik hajlandóak voltak pár hétre magukhoz venni egy-egy árvízkárosult gyereket. Nagyapám mindig is szociálisan érzékeny ember volt, ráadásul ha egyedül rajzolgató unokájára gondolt, nem kellett kétszer megfontolnia, már nyúlt is a telefonért. Így történt, hogy a nyár végén pár hétre érkezett hozzánk egy Timár Daniella, becézve Dancsi - az anyja ukrán származású, az apja katonatiszt, két bátyja van. Dancsi idősebb volt egy évvel nálam, de ez nem akadályozott meg bennünket abban, hogy istenien jól szórakozzunk. Akkoriban volt divat a LEGO Scala, amit nagy lelkesen gyűjtöttem is, és mivel Dancsi nagyon szerette, rengeteget játszottunk vele, akárcsak azzal a babaházzal, amit nagyapám saját kezével épített fel (kis napággyal, dróton ringatózó Napocskával, zöldre festett habszivacs lombú fával, kavicsúttal a kertben, szőrmeszőnyeggel, imádtam!). Fantasztikusan szórakoztunk, olyannyira, hogy egy évvel később Dancsi és a családja felhívott bennünket, hogy ezúttal menjek el hozzájuk én. Ismét csak remekül szórakoztunk, és végre a szüleivel, testvéreivel is megismerkedtem, na meg persze a nagyszüleivel. Állandóan a szomszéd kiscicáival játszottunk, el is neveztük őket Édesmézesnek és Pofásbundásnak. Sokszor voltunk moziban, fagyiztunk és sétáltunk a legtöbbször. Annyira szoros barátok lettünk, hogy egy évvel később ismét nálunk töltötte a nyarat, az azt követő évben pedig én nála, és így tovább, míg meg nem nőttünk. Tinédzser korunkban, 13-14 éves korunk után valamelyest elszakadtunk egymástól, különösen, mert én akkoriban kezdtem el szerepjátékozni, bekockulni, Dancsinak meg társasága, fiúja lett. A legutolsó nyarunk együtt már nem is volt az igazi, jövőre pedig nem találkoztunk többet, mert Dancsi elkezdett érettségire készülni, egyetemre felvételizni (én ugye egy évvel le vagyok maradva hozzá képest), aztán kiköltözött Angliába, addigra a szülei, bátyja már ott éltek, én pedig még tepertem az érettségit, és csak aztán az egyetemet. Néha váltottunk egy-két e-mailt, levelet, és mindig nagyon jókat nevettünk a régi történeteken, de sajnos mindketten éreztük, hogy egyelőre a mi kapcsolatunk ennyi marad, mivel komoly kilóméterek választanak el bennünket egymástól. Egyetem alatt körvonalazódott bennem, hogy én nem ebben az országban szeretnék magamnak jövőt. és mit ád az ég, pár évvel később az ölembe pottyant ez a lehetőség Dél-Angliából. Az első hetekben, hónapokban nem is jutott eszembe, hogy immáron egy országban vagyunk, annyira lekötött a munka, az akklimatizálódás egy új környezetben. Aztán végül azt hiszem, ő volt az, aki jelentkezett nálam, hogy látta, itt vagyok Angliában, mi lenne, ha egyszer összefutnánk. Nos, ő nem Londonban él, így neki is jelentős hosszúságú utazást kell megtennie Londonig, Chichestertől is másfél óra vonattal, de úgy ítéltük meg, az lesz a legjobb, ha ott találkozunk, mert mindketten elég rég jártunk ott utoljára, megnézhetnénk a leghíresebb látnivalókat, ennénk és kávéznánk egy jót, sokat nevetnénk. Meg is beszéltünk egy időpontot, természetesen hétvégére esett, mert én csak így tudok elszabadulni a munkából, és így volt egy egész napunk.  El is indultam jó korán Chichesterből, emlékeim szerint 8. 15-kor volt vonat, és 10 előtt meg is érkeztem a Victoriára. Kis kitérő; ekkoriban már a fogyásomnak abban a szakaszában jártam, hogy annyit fogytam, hogy le-lecsúsztak rólam a nadrágjaim, amik valaha jók, hogy ne mondjam, kicsik voltak rám, mindne vágyam volt egy öv, de addig is huzigáltam a gatyómat xD szóval londoni utam célja egy öv is volt egyszersmind. Na, de vissza a londoni kiruccanásra. Rövid telefonozás után meg is találtuk egymást, alaposan megszorongattuk a másikat, kikérdeztük egymást, hogy hogy s mint vagyunk, kinek a szülei, nagyszülei hogy vannak, mi volt velünk az elmúlt években, hogy kerültünk Angliába. Megbeszéltük, hogy a Buckingham Palace-szal kezdjük, mert az közel van a Victoriához. El is indultunk arra, de természetesen előtte bemelegítettünk (értsd: nem találtunk oda, ezért bolyongtunk, mint Ophelia tébolyában). Szerencsére egyikünk sem ideges típus, ezért lazán vettük a dolgokat, addig is jót beszélgettünk, és rengeteget nevettünk - ezúttal nem régi, hanem jelenbéli dolgokon. Végül egy turista csoporthoz csatlakoztunk 10 méterről, akik arra mentek, de lassúak voltak, ezért beelőztük őket, mielőtt elérték volna a palotát. Megérkeztünk a palotához. Nem abból az irányból, amerről a turisták szoktak, hanem valahogy tök megkerülve azt, de ott voltunk. Pont elkaptuk az őrváltást, szerencsénk volt. Gyönyörű idő volt, és rengeteg volt az ember, mint mindig. Gondoltuk, ide közel van a Traffalgar Square, Nelson admirális szobrával, oroszlános szökőkúttal, szép épületekkel, menjünk el arra. Amire egyikünk sem számított, meg utána sem néztünk, hogy aznap bizony PRIDE volt Londonban. Aki nem tudja, mi az, annak belinkeltem. Szóval, a felvonulás miatt a szó legszorosabb értelmében le volt zárva a tér, kordonok és rendőrök vigyázták a felvonulók épségét, de akkora volt a tömeg körülötte is, hogy meg sem próbáltunk befurakodni. Sétáltunk a környéken, hogy találjunk valami buszt vagy metrót, ugyanis a következő célunk a jó öteg Big Ben és környéke volt. A londoni metrózás egy külön élmény, főleg, ha turistaként lövésed sincs néha, hogy mi melyik irányban van, de azért többségében, mondjuk, hogy az esetek 80%-ában jól csináltuk ezt a tömegközlekedés dolgot. Szóval átkeveredtünk Waterloo-ra, a London Eye, a Big Ben, és más központi látványosságok helyére. Valamikor itt kezdett el beborulni, de mi még örültünk is neki, hogy egy kicsit elmegy a nap, így nem tulajdonítottunk neki nagyobb jelentőséget. Nem ültünk fel semmire, csak lőttünk pár fotót, Dancsi például egy Charlie Chaplin-nek öltözött úriemberrel, majd továbbálltunk, de mivel ekkorra már elmúlt délután 2 is, és éhesek voltunk, beültünk ebédelni egy átlagos olasz étterembe. Nem vágytunk semmi nagyra vagy drágára, ezért egy jó kis pizza mellett döntöttünk mindketten. Az enyém quattro staggionim vagyis négy évszak pizza volt. Nem tudtam megállni, nem szabad, de utána lecsúszott életem legjobb répatortájából is egy szelet. Dancsi egy Death by Chocolate címet viselő süteménnyel kísértette a sorsát :) Meg is beszéltük, hogy bepereljük őket hamis reklámozás okán, ugyanis élve távozott az étteremből, ráadásul a nap további részét is élve töltötte. Mivel amikor életemben először jártam Londonban, még nyűgös kistini voltam, és idejekorán elfáradtam egy sűrű nap után, nem jutottunk el az Oxford Circus-ra, amit anya azóta is emleget. Ismét metróra szálltunk, és mikor megláttam, hogy ott is megáll, megfűztem az én barátnőmet, hogy álljunk már meg ott, lövök két fotót anyának, hogy anya is lógva hagyjon végre. Így is lett, leszálltunk, de a pride pont arra vonult el, tovább a Piccadilly Circus felé, ai nem lett volna baj, de akkora tömeg volt, hogy vissza a metróbe (valamiért) nem engedtek senkit, lépni alig lehetett, zaj volt, meleg volt. Végül egy üzletbe mentünk be, és annak a hátsó kijáratán tudtunk megszabadulni a tömegtől. Itt kezdett el esni az eső, ismeretlen utcákban jártunk, akartunk inni valahol egy kávét, hogy az eső alábbhagyjon, de nem találtunk megfelelő helyet. Közben diszkréten övet vadásztam, de azt sem találtam. Kicsivel messzebb találtunk egy egész kellemes kis beülős kávézót, ahol megittunk mindketten egy jó meleg, tejes kávét, és még nádcukor is járt mellé! Itt elbeszélgettünk újabb fél órát, közben pedig arra füleltem, hogy mögénk beült két magyar. Aztán hirtelen előálltam az ötlettel: gyalogoljunk le a Piccadilly-ig, ott tuti metróra lehet már szállni. le volt zárva az autós forgalom, sok volt a színes öltözékű, hajú, zászlós fiatal, de végül valóban le tudtunk keveredni a metróba. Mivel kezdett késő lenni, de annyira még nem, megbeszéltük, hogy még valami belefér. Rövid tanakodás után a Notting Hill mellett döntöttünk. Aki látta a Sztárom a párom című filmet (aminek amúgy Notting Hill az angol címe), annak ismerős lehet :) Sajnos ahhoz túl későn érkeztünk. hogy a kirakodóvásárból eleget lássunk, de itt tudtam végül szerezni magamnak övet, és elgyönyörködhettem a retro ruhák tömkelegén. Nem, ne mondj semmit, nekem kell egy. Nem vettem végül, mert annyit azért nem fogytam még, de ha fogok, tudom, hová menjek.  Az volt a nap legjobb negyed órája, amikor nem kellett többet huzigálni a nadrágomat az új öv miatt. Eltöltöttünk itt egy fél órát, szerintem, aztán mivel megint rákezdett az eső, véget vetettünk a mókának. Metróval visszatértünk hát oda, ahonnan indultunk - a Victoriára. Még megbeszéltük, hogy miután mindketten visszatérünk Magyarországról, szeptemberben megismételhetnénk az alkalmat. Ezután Dancsi hamarabb elment a busza miatt, én pdig vártam, hogy kiírják 8 óra körül induló vonatom peronszámát. Elég bosszantó volt, mert 4 perccel indulás előtt írták ki, és természetesen az egyik legmesszebbi peronról indult, és még szét is vált Barnham-nál, azt hiszem. Végig azon izgultam, hogy vajon jó kocsiban ülök-e, a nap végére a telefonom is lemerült, ezért ha bajba kerülök, még Gabiékat sem érem el. Ráadásul Angliában szokás felfüggeszteni vonatjáratokat, különösen, amik délre mennek, szóval ettől is félhettem. Stresszes egy másfél óra volt, de a nap végén minden zökkenőmentesen alakult. Jó kocsiban ültem, nem függesztették fel se, le se késtem, 21. 36 körül otthon is voltam. Váltottam Gabival pár szót, aztán jóleső fáradtsággal be is borultam aludni. Fantasztikus nap volt, így 2 hónappal később visszagondolva is, és alig várom a folytatás folytatását :) Szeptember, itt jövök!

Zárásként egy dal:

Lorie

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Szekrényem


● Rajzaim
● Mangáim
● Fotóim
● Írásaim
● Kedvenc animéim
● Szeretteim
● Elérhetőségeim

 
Sententia
Kérdés a bejegyzések hosszát és gyakoriságát illetően
Milyen hosszú legyen egy bejegyzés, és milyen gyakran jelenjen meg?

Legyen hosszabb, nem baj, ha ritkábban jön (2 / 22%)
Legyen rövidebb, de írj gyakrabban! (7 / 78%)

Szavazatok száma: 9

Létrehozás időpontja:
2016-05-18 18:41:58

Szavazás lezárva:
2016-08-15 14:10:34


Lezárt szavazások
 

Figyelem! Az oldalon fellelhető minden rajz, fénykép, írás az én szellemi tulajdonomat képezi. Másolás, lopás büntetőjogi következményeket vonhat maga után! 


**A legújabb magyarországi mémes oldal. Ismerd meg most!Oszd, lájkold!** Nevess, szórakozz, kattints ide! Ne unatkozz!*    *****    Nézz élõ live filmet gportalon! 0-24-ben! Klikk ide! Filmek élõ live!!!!!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - TUDJ MEG TÖBBET SELENA GOMEZ MAGÁNÉLETÉRÕL, SZERELMÉRÕL, CSALÁDJÁRÓL, KARRIERÉRÕL!    *****    HA TE IS IMÁDOD A ZÖLD ÍJÁSZ VILÁGSIKERÛ SOROZAT ELBÛVÖLÕ SZERELMESPÁRJÁT AKKOR ITT A HELYED! MAGYAR OLICITY SITE    *****    The Vampire Diaries & The Originals szerepjáték - ha kedveled a sorozatokat és írni is szeretsz, ne habozz!    *****    Rendhagyó kedvezményt ajánlok Nektek, Te monhatod meg, hogy mi legyen az ára. Pl.: Születési, párkapcsoklati, horoszkóp.    *****    KÖNYVismertetõk, kötelezõ olvasmányok    *****    BOOKFANCLUB -> A könyvek birodalma elvezet a képzelet csendes világába!<<-BOOKFANCLUB    *****    Ingyenes, korlátlan képfeltöltés!!! www.kepfeltolto.eu    *****    Autista - Állatbarát - Homoszexuális - Intelligens - Kívülálló - Mûvészlélek - Segítõkész - Toleráns    *****    Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!    *****    HAT ÉVE ONLINE! - LÁTOGASS EL MAGYARORSZÁG EGYETLEN MÛKÖDÕ SELENA GOMEZZEL FOGLALKOZÓ OLDALÁRA! - HAT ÉVE ONLINE!    *****    A SZULTÁNA: HÍREK - KÉPEK - SOROZATISMERTETÕK - TÖRTÉNELMI INFÓK - ÉRDEKESSÉGEK MINDEN MENNYISÉGBEN A SOROZATRÓL    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Itt a nyár! Kivirágzott a mályva és a pipitér! Hogy mit szólt ehhez a két virágmanó? Gyere, és olvasd el a Mesetárban!    *****    STITCHERS - Magyarország egyetlen oldala a természetfeletti krimi-drámasorozatról! A Stitchers sorozatot megéri nézni!    *****    Nézz Élõ live filmet gportalon. Klikk klikk klikk.    *****    Gréti. 23. Egyetemista. Chevelle. Rap. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Élõ live mozifilmek. Ha szereted a filmeket, sorozatokat, meséket akkor itt a helyed!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok