| Következő 10 cikk | Előző 10 cikk |
Anyák napi haikuk |
|
2015.06.10. 18:33 |
|
 A „haiku” (俳句) egy japán versforma, mely csupán 3 sorból áll. Jellemzően soronként 5-7-5 szótagból áll, és az utolsó sora apró csattanót rejt.
„A 18. születésnapomra írtál egy verset, melyben ez a pár sor olvasható.
’ 18 éve, hogy november reggelén
Először pislogtunk egymásra te meg én
Nehéz órák után, kissé elgyengülve
nem tudom melyikünk volt jobban megrémülve?’
Köszönöm, hogy vagy!”
|
A Főnix - befejezetlen |
|
2015.06.10. 18:20 |
 Arca csupa kosz volt már, lábai alig tartották. Erős szuszogása és el-elhomályosodó látása tudatta vele, hogy nem bírja már sokáig. Kézfejével lomhán letörölte a vért a szája széléről, ami akkor buggyant ki, mikor húga felbekólintotta vasmacskájával. Méregette az elhúzott vérfoltot a kézfején, majd tűzben égő szemeit ismét húgára fordította.
- Onee-chan, nem én akartam így!
- Hallgass... Elég volt...
Szünetet kellett tartania, hogy stabilizálhassa a légzését.
- A húgom vagy... Nem érdemelsz kevesebbet, mint hogy mindent beleadjak!
|
A Malonyai-kastély falainak rejtelmei - befejezetlen |
|
2015.06.10. 18:18 |
 - Hol vagyok?
Hiába néztem körbe, a táj egyáltalán nem volt ismerős. Az esőfüggöny sem könnyítette meg a dolgomat. Fáztam. Kimondhatatlanul. Mielőtt feladtam a futást, elcsúsztam egy pocsolyában és csupa sár lettem. Asszem, mindjárt elcsöppenek. Hideg és vizes ruháim hozzátapadtak egyre inkább hűlő bőrömhöz. Hajamból folyt a víz.
- Fázom..
Nyögtem magam elé, a leheletem is meglátszott.
Ráadásul fogalmam sem volt, hol vagyok, hogy kerültem ide, merre induljak. Rázott a hideg. Lehet, hogy holnapra be is lázasodok.
Hiányzott a szobám melege, az órám kibírhatatlan kattogása, édesanyám, az öcsém, aki mindig a nyakamon lóg.
- Most...merre induljak?
Rémülten pislogtam körbe, de egy darab utcalámpát sem láttam, hogy legalább azt megtudhassam, mi van a közelben.
Tompa dübörgés hangját véltem felfedezni távolról, ami egyre közelebb ért.
|
Egy sötét szív titka - befejezetlen |
|
2015.06.10. 18:11 |
|
 Apa mindig azt mondta, túl sok a jó ember a világban. Sosem értettem, mire gondol, és akárhányszor kérdeztem, sosem magyarázta el, hanem inkább arra hajtott engem, hogy olyan dolgokat tudjak már egész kicsiként, amiket más gyerek jó esetben sosem tanult volna meg. Nem vettem észre, hogy a sötétség legbelseje felé taszít, hogy nem enged a világomba fényt, hogy nem hagy gyerekeket barátkozni velem. Talán ha akkor kicsiként többet gondolkoztam volna édesapám dolgain, máshogy alakult volna.
|
Flora - befejezetlen |
|
2015.06.10. 18:09 |
 - Kevin?
Már majdnem 2 hete, hogy Yuri egy szó nélkül hagyta itt a villát, és te még mindig nem mozdulsz ki az ágyadból. Szobád sötét, és ahogy a fényből rád nyitok, árnyékom végignyúlik a hófehér, hosszúszőrű szőnyegen. Éppen csak felvillannak UV-zöld szemeid, és bár próbálod elhitetni velem, hogy nem bánt semmi, tudom, hogy egy részed, - az, amelyik Yurihoz közel állt - kegyetlenül meg lett gyilkolva. És ez...nekem valahol fáj, de mégis, valahol megértem. Ezért melletted állok, és ha kell, húszperceknént nyitok rád, hogy tudjam, minden rendben.
Csendben nézlek - csendben nézel. Nem szólsz - nem szólok. Csendesen biccentek egyet, aztán rád csukom az ajtót. Fáj a szíved egy lány miatt, aki nem én vagyok.
|
Y - befejezetlen |
|
2015.06.10. 18:06 |
 Felüvöltött.
A szobát beláthatatlan félhomály borította, éppen csak sejtetett néhány körvonalat.
Mellkasa fel-le járt, a bőrén gyöngyözött a szenvedés, és ahogy fejét hátravetette, bele a párnába, megfeszültek az izmok a nyakán - arcán lévők összetorzultak. Haja összetapadt a verejtékétől, teljesen kiismerhetetlen formákat öltött.
Olyan szaporán vette az orrán a levegőt, ahogy csak bírta, de a tüdeje betarthatatlan tempót diktált. Éppen pihent. Kipihente az előző néhány másodpercet, mielőtt újra rávette magát.
Visszaszívta a levegőt.
Összeszorította a szemeit.
Üvöltött.
Úgy, ahogy eddig nem.
|
Rómeó és Júlia - befejezetlen |
|
2015.06.10. 18:01 |
 - Nézze, uram a kis szarkát!
Lily felkapta a fejét, ahogy az őr elkezdte lehúzni a gyűrűt az ujjáról, amit még Kevin adott neki Valentin-napkor.
- Nem igaz! - sikított Lily - Kevin adta nekem!
Elkapta a kezét az őr szorításából és visszaillesztette a gyűrűt az ujjára, majd félénken magához szorította a kézfejét.
Billy idegesen nagybátyjához fordult.
- Bácsikám, tényleg szükséges mindez?
- Még kérded, fiam? - a bácsi hideg tekintete megfagyasztott minden szót a báttyban.
|
Toori ame |
|
2015.06.10. 17:59 |
 A fejemre illesztettem fekete sapkámat, s ahogy elemeltem kezem arcom elől, láthatóvá váltak sárga, elszántsággal teli sárga íriszeim. Néhány kékes tincs árnyékot vetett arcomra.
- Tudod, mi a dolgod, ugye..?
A hangja épp oylan volt, mint mindig. Mély, zümmögő, és ironikus. Gyűlöltem, egész lényét. Azt, ahogyan ült az íróasztala fölött, és hideg szavai egyetlen arcvonás nélkül hagyták el ajkait.
- Igen. - feleltem, majd a kezembe emeltem a poggyászomat.
Hátragurult a székével, és felém fordult. Fehér inget viselt, fekete öltönynadrággal. Világosbarna haja hátrafogva egy copfban, hogy ne zavarja a munkában (bár pár még így is szürke szemeibe lógott).
Kortyolt egyet a poharából, amiben színtiszta vörösbor csillogott.
- Akkor indulj.
Pár pillanatig csak bámultam. Bámultam hideg, élettelen szemeit, de jégen kívül mást nem láttam bennük.
Bólintottam egy aprót, és megigazítva a sapkám sildjét, sarkon fordultam, és becsuktam magam után az ajtót.
|
Szánj meg hát, sötétség! |
|
2015.06.10. 17:56 |
 Ahogy sejtette, a média rögtön ráharapott a hírre. A TV közvetítette az esküvőt, ő pedig ott ült a televízió előtt, az öreg, kényelmetlen kanapén, és nem tehetett mást, minthogy melankólikusan csillogó szemekkel bámulta a képernyőt. Olykor egyszer-egyszer beleszipogott a papírzsebkendőjébe, de már nem zokogott, már nem üvöltött a fájdalomtól. Egyszerűen...azt hitte, elfogytak már a könnyei, mikor utoljára látta a fiút, de rá kellett jönnie, hogy tévedett. Akárhányszor eszébe jutott, elpityeredett.
Összekuporodva, a térdeit ölelve ült a kanapé legközepén, kezében papírzsebkendő, haja kibontva terült szét a vállain, és mellette a kanapén.
A televízió élőben közvetítette Kevin Gwide esküvőjét aznap délután. Igazán szép szertartás volt, igazán mesébe illő, fehér galambokkal, repkedő rizssel, virágszirmokkal, harangszóval, suhogó virágcsokrokkal, suttogó szavakkal, lágy zenével, latin prédikációval, ujjongó vendégekkel; és Lilynek egyre csak az járt az eszében, hogy ő sosem kért volna hasonlót a fiútól, egyáltalán, sosem kérte volna, hogy Isten előtt a lelküket, az életüket összekössék; neki elég volt pusztán, hogy a fiú mellett lehet, és a tudat, hogy kölcsönösen egymást vigyázzák, most mégis, azt kívánta, bárcsak ő lehetne most mellette a díszes oltár előtt. A fájó gondolat újabb könnycseppet szült, amit gyorsan le is törölt, hogy minél hamarabb feledni tudja.
|
Nem tudlak elengedni |
|
2015.06.10. 17:55 |
|
 Ez egy abszolút karakter központú történet, ami a szöszi karakterem, Len életét dolgozza fel szeretett senpai-ja halála után. Szereplők: Kagamine Len, Kaito Shion, Luka Megurine, Mikuo Hatsune, Kaoru Shibuya, Akaito Shion, Kaiko Shion, Taito Shion, Nigaito Shion, Kikaito Shion, William és Suzume Kagamine, Rosie dada. Speciális köszönet: Zephina, amiért véleményezett a még félkész mű alapján, és Nico, aki inspirált arra, hogy folytassam az írást. A mű Dórinak készült meglepibe, aki egy hétre elutazott nyaralni a Balatonra. "Anata ga koishikute koishikute... zutto zutto daisukidayo..."
|
| Következő 10 cikk | Előző 10 cikk |
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…
Arca csupa kosz volt már, lábai alig tartották. Erős szuszogása és el-elhomályosodó látása tudatta vele, hogy nem bírja már sokáig. Kézfejével lomhán letörölte a vért a szája széléről, ami akkor buggyant ki, mikor húga felbekólintotta vasmacskájával. Méregette az elhúzott vérfoltot a kézfején, majd tűzben égő szemeit ismét húgára fordította.
- Hol vagyok?
Apa mindig azt mondta, túl sok a jó ember a világban. Sosem értettem, mire gondol, és akárhányszor kérdeztem, sosem magyarázta el, hanem inkább arra hajtott engem, hogy olyan dolgokat tudjak már egész kicsiként, amiket más gyerek jó esetben sosem tanult volna meg. Nem vettem észre, hogy a sötétség legbelseje felé taszít, hogy nem enged a világomba fényt, hogy nem hagy gyerekeket barátkozni velem. Talán ha akkor kicsiként többet gondolkoztam volna édesapám dolgain, máshogy alakult volna. 
- Kevin? 
Felüvöltött.
- Nézze, uram a kis szarkát!
Ahogy sejtette, a média rögtön ráharapott a hírre. A TV közvetítette az esküvőt, ő pedig ott ült a televízió előtt, az öreg, kényelmetlen kanapén, és nem tehetett mást, minthogy melankólikusan csillogó szemekkel bámulta a képernyőt. Olykor egyszer-egyszer beleszipogott a papírzsebkendőjébe, de már nem zokogott, már nem üvöltött a fájdalomtól. Egyszerűen...azt hitte, elfogytak már a könnyei, mikor utoljára látta a fiút, de rá kellett jönnie, hogy tévedett. Akárhányszor eszébe jutott, elpityeredett. 
Figyelem! Az oldalon fellelhető minden rajz, fénykép, írás az én szellemi tulajdonomat képezi. Másolás, lopás büntetőjogi következményeket vonhat maga után!